Svájci adomány
Kedves Szülők!
Örömhírt szeretnénk megosztani Önökkel.
Egy lelkes magyar csapat Svájcban olyan jótékonysági akciót szervezett, ahol szabadon választhatták meg ki lesz az összegyűjtött adomány kedvezményezettje. Mivel egyik kedves kolléganőnk testvére is a csapat tagja így a Csicsergő Gyerekekért Alapítványt választották.
Az egyik városban havonta rendeznek egy ebédet a "Weltküche" (Világkonyha) keretén belül, ahol egy-egy kiválasztott ország "képviselői" főznek. Augusztus végén komplett magyar menüsorból választhattak az emberek, amit az említet magyarokból álló csapat sütött-főzött. A város lakói mentek és megkóstolták a magyar ételeket, mert az eseményt újságban, plakátokon reklámozták azzal együtt, hogy az ebédért fizetett összeg milyen jótékony célra megy az adott országba.
Az eseményen bemutatásra került az Alapítványunk tevékenysége, az Óvodai nevelés jellemzői fotókkal kiegészítve.
Megtörtént az esemény és megvan az elszámolás is. Nagyon sikeres volt! Sikerült 1100 CHF-t, azaz Ezerszáz svájci frankot összegyűjteni a Csicsergő Gyerekekért Alapítvány számára!
Az eseményről fotókat is kaptunk.
Köszönjük, hogy ránk gondoltak és hogy dolgoztak értünk.
Külön köszönet illeti Karsa Zsuzsát és Mozsár Juditot.