Felhívás!

Kérjük hogy adója 1 %-ával támogassa óvodánk alapítványát! Adószám: 18258150-1-43 Köszönjük!

 

Csobánka Ovi- lovas program (busz)

Nevelési év: 
2015-2016
Dátum: 
2016.03.16.

Ez alkalommal úti célunk Csobánka, ahol egy Ovi-lovas programon vettünk részt az Oroszlán csoporttal közösen. Miután megérkeztünk több állatgondozó várt minket. A program vezetője kérdésekkel igyekezett felmérni a gyerekek meglévő tudását, illetve vezette be mi fog történni a délelőtt folyamán.

A Maci csoportos és az Oroszlán csoportos gyerekek felváltva lovagoltak és vettek részt egy foglalkozáson az istállóban. A lovaglás során egyszerre hatan ülhettek fel egy ló hátára, így csoportokra osztottuk őket. Mindenki sisakot kapott a fejére, majd a karám felé vették az irányt, ahol nagy sár volt. A felülést követően a karámba két kört tettek a gondozók segítségével, közben mindenféle gyakorlatok elvégzésére ösztönözték őket. 

Az istállóba sok érdekes dolgot láthattunk és tapasztalhattunk. Elsétáltunk a lovak mellett, majd egy üres bokszba helyezkedtünk el. Széna és szalma közti különbséget saját kezükkel érezhették. A szalma sárga, vastagabb és tulajdonképpen a búzának a szára, találtunk kalászt, amibe még magok is voltak. A szalma alomként funkcionál. A széna szárított fű, amit a ló megeszik. Hallhatták a gyerekek, hogy a bokszba elhelyezett sóra azért van szükség, mert a ló érzi, ha hiányzik a szervezetéből, olyankor nyal belőle. Itató működését ki is próbálhatták. Amikor a ló iszik, fogy a víz, egyre beljebb kell dugja az orrát, amivel benyom egy nyelvet, és így víz folyik az itatóba.Lehetőség volt megfigyelni a ló metakommunikációját, hogyan kíváncsiskodik, közeledik az emberhez. Láttuk a ló fogát és vaskos hosszú nyelvét, megfigyelhettük érzékszerveit. Ezután az istálló egy helységében ismerkedhettünk a lószerszámokkal, mint nyereg, kengyel, kantár, zabla, pálca, továbbá ló ápolására szolgáló eszközökkel, mint kaparó, kefe, vakaró.

Az istálló előtt sor került kötélhúzó versenyre, továbbá egy elkerített részen, még számos állatot láthattunk. Találkoztunk lámával, racka juhhal, malaccal, kecskével, libával, kacsával, nyullal, baromfi udvaron többek között gyöngytyúkkal. Mire a buszhoz érkeztünk, tele voltunk élményekkel.

Köszönjük a Csobánkai lovarda dolgozóinak, hogy ilyen gazdag programmal várt minket!