Felhívás!

Kérjük hogy adója 1 %-ával támogassa óvodánk alapítványát! Adószám: 18258150-1-43 Köszönjük!

 

Poroszló Tisza-tavi ÖKO-centrum - egész nap (busz)

Nevelési év: 
2015-2016
Dátum: 
2016.04.04.

2016. április 4én az Oroszlán és Maci csoport a Tisza tavi ÖKO centrumban kirándult. Az év egyik legnagyobb élménye volt ez a kirándulás. Egész napos távollét egy gyönyörű helyen, mely a Tisza-tó élővilágát mutatja be. Maga a buszút is hosszabb, de gyerekeinknek nem okozott gondot. Mikor odaértünk a központba, egy tóhoz sétáltunk, ahol kacsákat, teknőst, halat, és nádast láthattak a gyerekek. Majd továbbhaladva egy szitakötő ház mellett mentünk el. Sajnos nem mehettünk be, mert még nem keltek ki. 

A nagy csöndet és a természet hangjait megtörte valami. Egy karámban egy szamár hangosan iázva közelített, lobogtatva füleit és farkát. Fergeteges jókedvet okozott a látvány, sétánkat végigkísérte a gyerekek és felnőttek nagy örömére. 

Elmentünk egy hiúz, és egy róka mellett, aki az odújából kukucskált kifele. Ezen a részen találkoztunk borzzal, és kecskékkel. A másik oldalon ahol a szamár is volt gólyákkal és daruval találkoztunk, itt szót ejtettünk a gázlólábakról, megbeszéltük a vízhez való viszonyukat az életmódjuk kapcsán. Ezt követően egy gémeskút került utunkba. Márta elmesélte a gyerekeknek, hogy a gémről kapta a nevét. 

Sétánkat bent az épületben folytattuk. Ez a rész mindenkit elkápráztatott. Először bementünk egy helységbe, ahol terráriumokban láthattunk vízi életmódot folytató állatokat. Békákat, foltos szalamandrát, siklókat nézhettek a gyerekek. Beértünk egy nagy terembe, aminek az érdekessége, hogy a padlózaton hatalmas felületek voltak, ahová beláthattunk az alattunk lévő akváriumba. Hatalmas élmény volt. Lent az akváriumban rengetek halat láthattunk, melyek hatalmasak voltak. Voltak tokhalak, pontyok, kecsegék, és a gyerekek számára a sláger a viza. Ma már természetes körülmények között nem láthatóak, de itt nagyon nagyra megnőttek. 

A délután további érdekességeket, élményeket hozott magával. Elsőként láthattunk egy vidra látványetetést. Hihetetlen élmény volt, ahogy ettek. A lábuk úszóhártyásak a vízi életmódhoz alkalmazkodva. Két lábra állva úgy fogták a halat, mint mi emberek, és úgy ettek. Ezt követően a kormorán etetésnek lehettünk tanúi. Ügyesen kapták el a halat gondozóiktól. Érdekes látvány volt, ahogy a szájukban megforgatták a halat aztán bekapták és lenyelték. A következő látványetetés a pelikánnál volt. Egészen közelről láthattuk úszóhártyás lábukat, zacskós nagy csőrüket. 

Fáradtan, de csodálatos élményekkel távoztunk. Hazafelé többen elaludtak a buszon.