Felhívás!

Kérjük hogy adója 1 %-ával támogassa óvodánk alapítványát! Adószám: 18258150-1-43 Köszönjük!

 

Gyadai tanösvény (busz)

Nevelési év: 
2015-2016
Dátum: 
2016.04.18.

Ez a kirándulás a víz témáját egy más szemszögből világította meg.  A Gyadai tanösvény Szendehelyen található a Börzsöny hegységben. A túraútvonal egy erdőn át vezetett. Mikor megérkeztünk az első találkozásunk egy erdei siklóval volt. Ott tekergett az úton, ki tettük a fűbe, ne essen baja. Aztán megpillantottuk a hangyavasutat, ami nagyon tetszett a gyerekeknek.

Elindulásunkat követően, egy patak és egy tó mellett haladtunk el. Átbeszéltük melyik a folyóvíz és melyik az állóvíz. Láttuk, ahogy a kövek alól a tóba folyik a víz, a patak táplálja. Kiegészítettük azzal, hogy az erdő vizeinek szintjét még a csapadék is befolyásolja. A tó körül nádas volt. Az alján halakat láttunk. Csendben hallgattuk a természet hangjait. A patakban a csapadék hiánya miatt kevés volt a víz, ennek nyomait a későbbiekben is láthattuk. Megnéztük, hogy a víz, hogyan kerüli meg a köveket és csobog tovább.

Megbeszéltük a kirándulás, illetve az erdőbe járás legfontosabb szabályait. Nem dobunk el szemetet, nem tépjük le a növényeket, ami a természetté, azt nem vesszük el, valamint csendben járunk, nem zavarjuk meg az erdő lakóit. Átvizsgáltuk a túratérképet, merre haladunk, milyen jelet követünk.

Miközben haladtunk a jeleket követve, mindig megbeszéltük a látottakat. A fa kapcsán egy kis ismétlésre került sor. Megnéztük a fa szintjeit, az évgyűrűket is észrevették a gyerekek, egy-egy kivágott fa törzsén. Felfedezték a gyökeret, tisztáztuk a növény itt veszi fel a talajból a vizet és a tápanyagot. Ezt a következő napokban Márta is lerajzolta és elmondta, mi a víz útja a levélig, termésig. A fa oxigéntermelő szerepe is előkerült. Egy táblán madárodúkat ábrázoltak, amiket a fa ágaira helyeztek az erdészek, ezeket az ovisok végig figyelték.

A virágokat is megnéztük, lefényképeztük, többségét beazonosítottuk. Megkülönböztettük a fákat, cserjéket, virágokat. Víz szükségességét folyamatosan kiemeltük.

Láttunk az erdőben vízmosásokat, ahol a gyerekek a víz romboló munkájának nyomát fedezhették fel. Utunk során ezeket is keresték. Személyesen élhették meg a hegységet és annak sajátosságait. Mentünk felfelé és lefelé, völgyeket és hegytetőket vettünk észre. Kiszáradt vízmosásokon, patakon mentünk át. A gyerekek csendesen az erdő szabályait betartva sétáltak, hallgatva a neszeket és hangokat, figyelve a körülöttük elterülő környezetre.

Csodálatos élmény volt, elhatároztuk jövőre egész napos kirándulást szervezünk ide, hiszen rengeteg látnivaló van még.